Mészáros Vincéné díj 2011.

Laudatio

„Tantestületünk és a magam nevében megköszönöm a bábkiállítást.
Igazi művészi alkotás, nagy élmény a megtekintése. Felidézhettük az 1994-től bemutatott darabokat: a „Csíkos halacska”-t, a feketeszínház varázslatos látványával, „A három kismalac”-ot amit a gyerekek játéka - no és az országos siker – tett feledhetetlenné, a „Háry”-t, amelyben a bábok és a zene harmóniája, a lírai átváltozások voltak a legmegkapóbbak számunkra.
Mindenek csúcsának mégis a „Cantata Profana”-t tekinthetjük. A zene megelevenedése a színpadon, a természetes anyagok értő használata, a kivitelezés monumentalitása - még így utólag is - lenyűgöző.
Köszönjük az újra átélés lehetőségét, örömét, a sok fáradozást. Gratulálunk az eddigi szakmai sikerekhez, továbbiakat is kívánunk őszinte szeretettel és nagyrabecsüléssel”
írta a vendégkönyvbe, Szabó Imréné (Márta), iskolaigazgató, 2002. március 26-án.

Ezek a sorok összetett képet vázolnak fel a Zsarátnok együttes történetének egy szakaszáról. Jól megférnek a latin betűs méltatások között a taiwani bábművészek kínai szójelekkel lejegyzett elismerő szavai és akad egy kaukázusi kézírás is.

Dicsérően nyilatkoznak - legyenek laikusok vagy akár éppen hozzáértők főleg Tóth Lászlóról, a Zsarátnok együttes motorjáról, a pedagógusról, a bábművészről.

Fiatalon, egy Isten háta mögötti faluban kezdett tanítani.
Az egykori kéttanítós iskolában 70-80 gyermek tanult: nyolc osztály két összevont tanulócsoportban. Tanítványai többsége olyan gyerek volt, aki nem látott még vonatot, telefont, televíziót és a civilizált világ sok egyéb „csodáját” sem. A nagyobbakkal titokban eltervezték, hogy egy bábelőadással lepik meg a kisebbeket. Így került sor élete első bábjáték-rendezésére.
A hatás annyira meglepő erejű és lelkesítő volt, hogy attól fogva komolyan kezdett foglalkozni a bábjátékkal, a bábművészettel. Girincs, Kurityán, Kazincbarcika...Miskolc nevek, helyek, ahol letette névjegyét

Tóth Lászlóval a múlt században, … a Népművelési Intézetben ismerkedtem meg, ahol az azóta is sokszor felemlegetett „B” kategóriás tanfolyamra, a műfaj, a szakma, a mesterség legkiválóbb mesterei elé jártunk tanulni. Koós Iván, Kós Lajos, Montágh Imre, Tarbay Ede, Vízvári László …. egykori tanárainkra ma is nagy és őszinte tisztelettel emlékezik mindenki.

Tóth László sokat megtanult, sokat már tudott is és mindent továbbfejlesztett. Két írásvetítővel működtetett árnyjátékos megoldása – amelynek legkiválóbb eredménye a Bartók Gyermekdalok „megképíesítése”- igazi, eredeti találmány!

Mindig is mestere volt a zenére való alkotásnak, mert érti és szereti a zenét. Hallja és képeket lát rá, amelyeket képes harmonikus, grandiózus látvánnyá szervezni. Neki nem egyrétegű mesécske a Háry-szvit. Hol álom, hol pedig lódító tréfa, ismét másutt pedig a szerelem virágba borulásának metaforája – hangokból szőtt képek.
Érti az UV-fényben való játék lényegét, ismeri a nehézségét, a korlátozott a színválasztás parancsát. Tudja, hogy hol húzódik a határ a realitás és irrealitás között és nem csábul el ripacsmód. Ráérez a zene adta lehetőségre és megjeleníti a képíesíthetetlennek tűnőt: a pipafüst idézte, bodorodó füstfodrokon lovagoló édes-bús emlékeket.

A „Zsarátnok” Bábegyüttes Tóth Lászlóval – és kiváló társával Kovács Zsuzsával - az élen sorban megbirkózott az egymást követő feladattal. Munkaórák százai fekszenek a bábukban, a díszletekben. Hatalmas teremtő erő, kreativitás és mintaszerű együttműködés eredménye a kolosszális kollekció.
Nem volt kevés, amit az iskola visszakapott. Lakótelepi gyerekekkel megszerettetni Kodályt, Bartókot! Gondolják el hány énektanárnak tört ebbe bele a bicskája... Ahol „tömegjelenet” a tablóra felvonulás, ahol az épp csak 120 centis kisiskolás ugyanazon színpadon dolgozik a tanítójával, ott minőségi nevelőmunka folyik. Ott helye lehet a bizakodásnak, hogy a mai, egyre szövevényesebb életben is (a Háry éppen 1995-ben ment) lehet tartalmasan embereket nevelni.
Ahol remény van ott a hit is megél. Márpedig, csak az eredményességbe vetett hittel lehet és érdemes gyermeknevelésbe fogni.

Bábos munkáit mindvégig az iskolai munka mellett/közben végezte. Tanítványait igyekezett a munka minden fázisába bevonni. Ugyanis ennek, a közösen végzett alkotó tevékenységnek van a legnagyobb pedagógiai értéke. Ez talán fontosabb, mint maga az előadás.
Módszereiből több publikáció jelent meg. Az egyik a Calibra Kiadó által megjelentetett tanterv. Munkája során – az óvodások kivételével – minden korosztállyal foglalkozott. Az általános iskola, a középiskola minden évfolyamának tanulói, máskor felnőttek – zömmel pedagógusok - voltak bábos tanítványai/munkatársai.

Többször dolgoztunk közösen. Tanórai vázlatsorokkal próbáltunk lendíteni a botladozó iskolázáson, legutóbb a Sulinova semmibe szürkült kezdeményezésére. 2002-ben a miskolci Csodamalom Bábszínház repertoárján szerepelt Tóth László adaptációjában Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov: „Mese Szaltán cárról” műve. Ő rendezett, szövegkönyvet csiszolt – én a látványvilágot terveztem.

Tóth László immár nyugdíjas, de jelenleg is a Zsarátnok bábegyüttes, az ország legsikeresebb gyermek- bábcsoportja közelében van.

Derűvel tekinthet vissza – de előre – is.
A szerkezet önjáró – és Zsuzsa, s a fiatalabbak továbbfejlesztik a már létezőt.

Olyat tett le az asztalra, ami az összes zöldfülűt lelkessé teheti.
2011-ben méltó kezekbe kerül a Mészáros Vincéné díj.

Szeretettel, elsőként gratulál
Szentirmai László s.k.