Mészáros Vincéné díj 2011.

Urbán Gyula:

EGY BÁBKÉSZÍTŐ LAUDÁCIÓJA

Milyen jó, hogy Lellei Pali barátunk nem a görög, vagy római korban született, mert akkor különféle elmés katapultokat álmodott és gyártott volna libanoni fenyőből.
Milyen jó, hogy nem a középkorban jött a világra, mert akkor a világ minden tájáról sereglettek volna a különféle, még pikkelytelen lovagok, hogy készítsen nekik olyan mesteri páncélt, amilyent a királyok hordanak.
És Lellei Pali fél év alatt megcsinálta volna, ott Toledóban, mert, hogy akkor Castiliaban kellett volna születnie, a híres, karikába görbíthető, kicifrázott pengék hazájában.
S ha már itt tartunk, a reneszánszot se hagyjuk ki!
Pali biztosan Leonardo kezei alá dolgozgatott volna – az elején.
Később kisajátított volna egy szerény kis sarkot, és marhabél borítású repülő-masinákat eszkábált volna, amíg nyakát nem szegi.
A rokokóban, barokkban színes tűzijátékok kieszelője lett volna, s kezeiből még a Nürnbergi Tojásnál is pontosabb óra-csoda került volna ki.
Milyen jó, hogy nem akkor élt!
A Reform Korban Bólyai Sakk Automatája kismiska lett volna a számára; és még egy zseniális törpére se lett volna szüksége.
De, hát szerencsére ettől is megóvta az ég.
És attól is, hogy ő találja fel a Kalasnyikovot.
Szerencse? Balszerencse?, hogy mamája a huszadik századot választotta.
S ő pedig a bábszínházat, mivel mind azt, amit az előbb felsoroltam, mind, mind megcsinálta.
A színes anyagokkal fedett anyagok mögött, barátaim, hallatlanul precíz, és célravezető áttételek lapulnak, melyek kezeket, fejeket, lábakat és szemeket vezérelnek, mozgatnak.

S így nyugodtan mondhatjuk, hogy Lellei Pali itt, immár, szerencsére ide születve a huszadik, huszonegyedik századba a bábjáték esszenciális létének szerény létrehozója és őrzője – mert a bábú mozgás nélkül élettelen, mint egy darab rongy.
Ezért hála Palinak, és a színészeknek, de most főleg Palinak, aki mindig valami rejtett, megmagyarázhatatlan csoda részeseként és teremtőjeként regnál a maga kis szerszámok bolygóival forgó szerény világának közepén, mely időnként magát a kozmoszt idézi mindnyájunk – de főleg a gyermekek örömére.